Színházak

Előadások

Gyerekszíndarabok

Társulatok

Táncelőadások

Tudja-e bárki is, hogy mi zajlik egy anyadisznó belsejében? Az angol utcaszínházi társulat tízperces színház produkciójában egy koca hasán keresztül lehet kukucskálni. A malac több mint kilenc méter hosszú, éppúgy szuszog és röffentget, mint átlagos méretű társai. Egyszerre tíz néző nézhet bele, s miközben odabent folyik az előadás, a nézők maguk is egy párhuzamos produkció szereplőivé válnak. Ahogy a koca hasánál kukucskálnak, a járókelők számára az anyjuk csöcséhez furakodó apró malackákká változnak, amit megerősít az is, hogy süldőfarkincát kell magukra erősíteniük. A társulat a világ számos országában hozott már létre egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató produkciókat. A Koca (Pig) című produkció például nemcsak azt a kérdést veti fel, hogy „hol a színpad, kint-e vagy bent”, de a színház életet adó ősanya-funkciójára is rávilágít. Elmerenghetünk azon is, van-e esetleg konkrét jelentése a 21. századi Budapesten egy köztéren tespedő hatalmas disznónak.

 
2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.