Színházak

Előadások

Gyerekszíndarabok

Társulatok

Táncelőadások

Übü király
Maladype Színház, 2009
Az Übü király Alfred Jarry főműve, eredetileg – egy rennes-i gimnáziumban írt – diákbohózat. Hébert úr, Jarry fizikatanára és vitriolos gúnyolódásainak örök céltáblája lett az Übü-figura magja, belőle teremtett tizenöt éves fejjel egy világirodalmi alakot: az olykor ocsmány, hálátlan, gyáva, kapzsi, gyilkos és zsarnok, olykor gyermekien amorális Übüt, akinek az emberiség nagy jellemcsarnokában van a helye. Általa állítja pellengérre egy valószerűtlen, képzeletbeli Lengyelországban az ostoba önkényt, a közönségességet, a nyárspolgári, bürokratikus hatalmi tébolyt. És bár a darab 1896-ban, első, botrányos bemutatásakor még túlzónak tűnt, a történelem később olyan bősz Übüket produkált, akik mellett Jarry Übü papája minden rémséges tette ellenére is elbújhat. Jarry műve szokatlan vegyüléke a tiszta színháznak, a nonszensznek és a mítosznak – apokaliptikus bohóckodás. Ajánló

2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.