„A szerelem vak” igazsága Juraj Lehotský dokumentumfilmjének hőseinél kissé módosul - itt nem a valóságot megszépítő érzelmek, hanem a vak emberek közötti szerelem a téma.
Nemrégiben láthattunk egy dokut, melyben egy átlagos cseh nőt filmeztek évtizedeken keresztül, s kiderült, hogy élete egy cseppet sem hétköznapi. A Marcela inverze figyelhető meg a Vak szerelmekben: itt egyáltalán nem mindennapi emberek, nemlátók a hősök, akikről a végére éppen az derül ki, hogy (érzelmi) életük nem különbözik sokban a miénktől.
A szlovák rendező munkája négy külön kis portréfilm egybefűzve, melyből négy emberi sorsot, négy pár életét ismerhetjük meg. Szinte minden társadalmi rétegből, életkorból bemutatnak valakit. Az idősebb Peter zenetanár, aki - szintén vak - feleségével több évtizede éli békés megnyugvásban mindennapjait. A roma származású Miro egy alakuló kapcsolat elején áll: szerelme egy nem cigány gyengénlátó lány, akinek családja nem igazán örül a fiatalok szerelmének. A fiatalasszony, Elena - nem kis félelemmel telve - első gyermekét várja, míg Zuzana, a 14-15 éves diáklány az új iskola mellett az első szerelem izgalmaival is szeretne már megismerkedni.
A Vak szerelmek nagy erénye - amellett, hogy érzékenyen, de minden álságos pátosztól mentesen mutatja be, mi a közös látók és nemlátók közt -, hogy minden alanyhoz másként, az adott személyiségnek megfelelően közelít. Míg a nagy képzelőerővel bíró Peternél a játékosság kerül előtérbe (például egy animációs betéttel), addig Elena jeleneteit líraiság hatja át.

Slepé lásky
szlovák dokumentumfilm, 77 perc, 2007
A világtalan emberek hétköznapjainak és legbensőbb érzelmeinek érzékeny vizuális reflekciója.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2009. március 19.
Bemutató: 2009. március 19.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek