És ha az Al Pacino asztalhoz kerülök, talán szerencsét is hoz nekem a kedvencem…
Augusztusban a Melrose már hét éves lesz, s ha pár dolog változott is az elmúlt években, családias hangulata még mindig a régi, négy nyolcas asztala még mindig színészóriások nevét viseli, és a pultban még mindig barátságos mosoly várja az embert.
Ez az a hely, ahol nem lepődnek meg azon, ha hirtelen kikéred a mikrofont, és dalra fakadsz, hiszen ezek a falak már sok mindent láttak – köztük menyasszonytáncot is –, és pont ezért bővült a karaoke-val a kínálat, hogy a csocsó és darts sikerek vagy kudarcok közepette kicsit mindenki kiengedjen.
A foci-vb alatt, aki erre vetődött, felmérhette, mekkora élmény kivetítőn, haverok, sör és pizza mellett drukkolni; a foci ment, a kivetítő és a többi maradt. Így ha megéhezel, a Pizza Bagoly 45-50 féle pizzát tud secperc – na jó, kb. 30 perc – alatt a helyszínre prezentálni, hozzá kiélvezheted a Soproni beváltóhelyek nyereménydús atmoszféráját, a júliusi whiskey akció bódító hatását, s talán nekiveselkedhetsz végre a játéknak is, hiszen augusztusban újra jön, a hagyományosan negyedévente megrendezésre kerülő kupa, amit ideje lenne végre elhódítani a bajnoktól!
Melrose Biliárd Klub
Győr, Mester u. 35. I. em.
Ny.: V–Cs: 17–24h, P–Sz: 17–02h
Asztalfoglalás: 96/311-741