Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Mindenkép
|
Szombathely, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, január 13. - február 1.
Fiatalok és tehetségesek: a Graffo Alkotóműhely tagjai tavaly diplomáztak, mindannyian a festő és grafika szakirányt választották, és ma már művészetközvetítő (ez a rajztanár modernkori megfogalmazása) a foglalkozásuk.
Január 13-án akcióba lépnek: 18 órától az MMIK Médium Galériájában látható nagyszabású kiállításuk. A tárlatot két egykori tanáruk, Tóth Csaba és Torjay Valter festőművészek nyitják meg.
 
A történet a főiskolán kezdődött: a konzulenssel, Mészáros Szabolccsal barátság alakult ki, így a csoport úgy döntött, hogy a tanulmányok befejezése után is kapcsolatban marad, létrehozták a Graffo Alkotóműhelyt. A grafika, a festészet és a fotó műfajában ténykedő huszonéves művészek bemutatkoztak már helyi hotelben, kávézóban, sőt két alkalommal kiállítottak a fővárosban is. 
 
Dolmány Edina, Gellért Zsanett, Kovács Attila, Komlós Ádám, Miklós Zsolt, Molnár Fatime, Péntek Anita, Szabó Rita, Szász Anikó és Mészáros Szabolcs festőművész 10-12 saját darabbal érkezik. Komlós Ádám és Miklós Zsolt közösen is dolgozik: négykezes képeik érdekes csemegét jelentenek. Az egyik helyiségben a nyaranta szervezett, sótonyi művésztelep munkáit láthatjuk. Olajfestmények, sokszorosított grafikák – főként rézkarcok –, fényképek várnak bennünket egy év eleji kultkalandozásra. 
 
A Mindenkép című gyűjtemény február 1-jéig látogatható. 
gomba
2012.01.11
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.

Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.

Tagok: túl az 1 millión