Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Rázó József festőművész emlékkiállítása
|
Sopron, Best Western Pannonia Med Hotel, 2011. december 4. - 2012. január 31
Az évet egy nívós, Sopronhoz kötődő tárlattal: Rázó József festőművész emlékkiállításával zárja a Pannónia Galéria. A művész életművéből december 4-én, 16 órakor nyílik tárlat, melyen két gyermeke: Rázó László és Tóthné Rázó Emőke is közreműködik.
Rázó József 1926-ban született Csornán, családjában tanulta meg a küzdeni tudást, amely végigkísérte őt egész életútján és művészi pályafutásán. A képzőművészeti főiskolán előbb Kmetty János, Domanovszky Endre, később Hincz Gyula tanítványa volt.
 
A neves festőművészre a következőképpen emlékezett a jeles, szintén soproni kötődésű költő, Sarkady Sándor: 
 
„Élete javát Sopronban töltötte, ahol több mint három évtizeden át kettős hivatása – a tanítás és a festés, a katedra és az ecset – elkötelezettjeként dolgozott. Tizenkét önálló kiállítás és számos kollektív tárlat jelzi pályafutásának gazdag állomásait. A soproni festők élvonalába tartozott, s méltán a megye vezető művészei között tartották számon. Tanítványai sikeresen szerepeltek nemzetközi rajzversenyeken is. Rázó József az ő képeivel és puritán lobogásával ma is köztünk él.” 
 
Rázó József emlékkiállítása január végéig látogatható a Pannónia Galériában. 
 
Róka
2011.12.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 23., csütörtök

Alfréd

Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.

Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.

Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.

Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.

Tagok: túl az 1 millión