Mondják, hogy manapság már nem lehet igazán eredeti sztorikkal előrukkolni, mert mindent elmeséltek korábban. Ez persze hülyeség, de tény, hogy valóban kevés újszerű ötlettel találkozunk a mozikban, de nincs is erre szükség, amíg valaki olyan újszerűen tud elmesélni egy ismert toposzt, mint Nicolas Winding Refn. Filmjében agresszió, romantika és akció keveredik egy vérrel belepett tündérmesében, a zene pedig segít a képeknek elrugaszkodni a valóságtól.  
Valószínűleg minden direktor rockzenét vágott volna az akciójelenetek alá, Refn azonban a nyolcvanas évekbe nyúlt vissza, és a szintipop revival-hullám kevésbé ismert előadóitól választott számokat. Az alkotó azonban nem a szokásos, üresen csattogó tingli-tangli zenéket szedegette össze, hanem keserédes slágereket. Valószínűleg nincs olyan ember, aki látta a filmet, és nem pakolta ki valamelyik számot facebook-falára. Az Under Your Speel, a Nightcall vagy a klasszikus hollywoodi éra dús hangszerelésű zenéit idéző Oh My Love azonnal kult-soundtrackké avatták a Drive-ot, a legfontosabb dal azonban a College A Real Hero-ja, mely a film végén többet mond el a hősről, mint amennyit az alkotó. Kortól, nemtől és zenei beállítottságtól függetlenül mindenkit megigéz ez a nóta.
 
Eddig csak a számokról esett szó, a korongon azonban meghallgatható az egykor a Red Hot Chili Peppers-ben is doboló, most leginkább Soderbergh zeneszerzőjeként ismert komponista, Cliff Martinez score-ja. A muzsika illeszkedik a szintipop hangulathoz, de még visszafogottabb, egészen éteri ambientet kapunk, ami nem a fordulatokat húzza alá, inkább karaktert ad a képeknek. Néha azért elkapja a tempót, pl. az olyan tételeknél, mint a Hammer vagy a Skull Crushing, mely minden idők egyik legdurvább, mégis legromantikusabb jelenetét festi alá, de még ilyenkor is abszolút visszafogott.