Mivel a táncos filmek egyik legfőbb jellemzője, hogy egy kaptafára készülnek, örömteli újdonságnak számít, ha csak egy icipicit is eltérnek a megszokottól. Ilyen gyönyörködtető változatosság volt a Streetdance – Step Up 2. erős, már-már dokumentarista nyitánya...
...vagy a StreetDance 3D-ben megfigyelhető halvány jellemfejlődés és apró dramaturgiai csavar. Sajnos az újabb 3D-s táncos produkció, a Step Up-filmek harmadik része nem büszkélkedhet ilyesmivel, ellenben az alkotók megpróbáltak belegyömöszölni szinte mindent a közelmúltban látott hasonszőrű opusokból (itt van például az árulás motívuma a StreetDance 3D-ből és a multikulti sokszínűség a Fame - Hírnévből).
A Step Up 3D cselekménye szerint egyébként (bár ezt a filmesek maguk is valami egészen mellékes dolognak tekintették, a karakterábrázolással és a színészi teljesítménnyel egyetemben) az előző rész mókás kis fickója, Moose áll össze New York-i utcai táncosokkal, élükön az egymáshoz is egyre közelebb kerülő Luke-kal és Natalie-val, hogy részt vegyenek a versenyek versenyén. A Step Up 2-t is jegyző rendező, Jon Chu filmjét tehát ugyanaz a szoftver dobta össze, mint a korábbi táncos darabokat, csak ezúttal még kevésbé ügyeltek a táncbetétek közé időnként azért becsúszó soványka sztori koherenciájára. A film gerincét alkotó kötelező elemeket (látványos koreográfia és király zenék a Madcon Beggin’-jétől az Empire State of Mindig) viszont a Step Up 3D is stabilan hozza, így nem okoz csalódást a táncos filmek szerelmeseinek. Csak mindenki másnak.

Step Up 3-D
amerikai romantikus filmdráma, 90 perc, 2010
Vajon sikerül-e Moose-nak, a helyi MSA-soknak és a francia stábnak létrehoznia egy új koreográfiát az utolsó pillanatban? És vajon elég jó lesz-e Moose ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobb utcai táncosait?
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. augusztus 26.
Bemutató: 2010. augusztus 26.
10 komment|Szólj hozzá!
Ezt a srácot hogy hívják mi az igazi neve? : $$$
He : D
|
2011-05-13 23:43:08
Én még nem láttam ezt a filmet,szerintetek érdemes moziba megnézni??
Katus22
|
2010-11-19 19:26:04
Számomra is az egyik legjobb táncosfilm lett ez. A Dirty Dancing 2 volt eddig az ami még nagyon megfogott. Persze tudom hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt, de ezen tényleg nem lehetett unatkozni. Ezek a mozgások...áá, nem semmi. Főleg a Robotrock-os rész, na meg az ikrektől voltam még készen, azok is nagyon dúrván táncoltak:D
Kerekerdo
|
2010-09-16 13:51:56
hello nektek, én is sztár vagyok tetszik a filmetek nagyon klasz a csajok oda vannak értetek hogyan csináljátok?felvenétek nekem videoba nagyon klasz lenne...csá
justin bieber
|
2010-09-11 18:58:33
Imádom a step up 3d-be ahogy mozognak,meg a lépéseik,vagányok és szuperek...Meg nézzném vagy százszor ha lehetne...Valahonnan ismertem a szereplőket is,de az 1-et meg a 2-tőt már láttam...De a 3-rom különleges,nem tudom hogyan de jobban tetszik...Mostmár megyek sziaztok---meg ne feledkezzetek rolam!!!Meg is lesz a cd-tek...Örültem hogy írhattam...a rajongotok vagyok...szerettek engem???üdvözlettel:motel laurencia lüszi
motel laurencia lüszi
|
2010-09-11 18:52:12
Féltem, h az előzetesben lelőttek minden jó jelenetet, de korántsem! A 3D inkább csak egy kis plusz, de a táncok oltáriak! Komolyan nem lehet unatkozni a film alatt, ez az eddigi legjobb táncfilm!
Geri
|
2010-08-29 21:42:09
alig várom hogy megnézzem bisztos jó lesz ! szerintem nagyon király a 3d!
boglárka
|
2010-08-26 14:10:22
elájulok tőle fantasztikus nagyon király aligvárom ;hogy megnézzem
balogh boglárka
|
2010-08-26 14:07:27
Az ilyen, és hasonló filmeket nem a 3d, vagy a történet miatt nézed meg, hanem a tánc, a mozdulatok, a zene az, amiért beülsz a moziba. Láttam az előző "2 részt" is, és most is örömmel fogom nézni a filmben szereplő fiatalok táncát, /harcát/ önkifejezésük ilyen formájának megnyilvánulását. Különben meg mindenki olyan filmet néz, amit akar.
Kati
|
2010-08-26 12:55:46
igazából ezt a filmet már csak azért sem nézném meg..ugyan mit tudnak még mutatni..3D? nem nagy szám.
micike
|
2010-08-25 17:53:03
Új hozzászólás
2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek