Bizony gyakran akad rá precedens, hogy egy francia független film megtekintését követően az ember némileg hamisan fütyörészi a Don’t Worry, Be Happy dallamát. A hasonszőrű produkciók ugyanis csak jobbára olyan karakterek sorsával foglalkoznak, akik mostoha viszonyt ápolnak az élet napos oldalával.
És mivel – remélhetőleg – nem Miley Cyrus filmográfiáján szocializálódtunk, nem is találunk ebben semmi kivetnivalót. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, ha a kusza történeti vonalvezetésnek köszönhetően végleg elveszünk a negatív érzelmek viharában. Ebben az esetben ugyanis sokkal inkább vagyunk képesek közösséget vállalni a rendező pszichiáterével, mintsem a szereplők belső vívódásaival.
Nos, a Hajsza remekül példázza mindezt. A történet főhőse, Daniel egy frusztrált jótevő, aki önkéntesként tevékenykedik az öregek otthonában, ugyanakkor konfliktuskezelési készségei Vincent van Goghét idézik: súlyos hangulati ingadozásokkal és dühkitörésekkel küzd. Nem csoda, hogy párkapcsolata ennek következtében a „csiki-csuki állapot” jelzővel jellemezhető. A helyzetet tovább súlyosbítja egy titokzatos férfi felbukkanása, akinek jelenléte egyre kínosabbá válik számára. Mindeközben nem is sejti, hogy ő lesz az, aki rádöbbenti a „szerelem” kifejezés igazi jelentésére.

Persécution
francia-német filmdráma, 100 perc, 2009
Daniel nehéz eset, igazi hangulatember. Életét gyökerestül felforgatja, amikor egy idegen férfi elkezdi figyelni őt.
rendező:
Bemutató: 2010. augusztus 26.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek