Szól az udvari főherold: „Visegrád, Visegrád! hol hajdani fényed? Magas föllegvárad? Parti épitményed? Dunapart hosszában kerti ékességed? Mérföldekre nyuló, párduc lakta nyéked?” Valóban megelevenedik a régi Visegrád ezekben a napokban…
…talán egyedül a párduc lakta nyék (vadkert) fog hiányozni, leginkább a párducok kihalása miatt. Középkori ruhát húznak és eljönnek messzi vidékekről a királyok és udvartartásaik a magyar királyi udvar meghívására.
A program mit sem változott az évek alatt. A királyi palotáig vonulnak a királyok és kísérőik, ahol a lovagi tornák következnek. Lesz Toldi-verseny és hétpróba, íjászverseny és solymászbemutató is. A Duna-parton középkori gálya horgonyoz, a palota mellett kézműves-kirakodóvásár kínálja szemrevaló portékáit, a királyi szakácsok főzik a jobbnál jobb étkeket.
Aki a koncertekre kíváncsi, az a Salamon-toronyba igyekezzen. Az országban talán a visegrádi volt az első ilyen hagyományőrző rendezvény, amely mind a mai napig a legrangosabb maradt, akár a résztvevő hagyományőrzőket, akár a programok szervezettségét, akár a kísérő rendezvények színvonalát tekintjük.
Lássuk tehát a mai kor hagyományőrzőit: a lengyel, a cseh és a magyar királyt és udvartartásukat!

XXIV. Mesterségek ünnepe Budapest, 2010. augusztus 19. - szeptember 22.
El / Away - Menni vagy maradni? Pécs, 2010. augusztus 27. - szeptember 19.
37. Nyírségi Ősz Nyíregyháza, 2010. szeptember 1 - 30.
Dél-európai napok Győr, 2010. szeptember 2 - 9.
V. Haydn Vonósnégyes Fesztivál Fertőd, 2010. szeptember 3 - 12.
Egy sokoldalú művész (festő, író, költő, filmes, filozófus) végre megkaphatja az őt megillető figyelmet a szakmától és a műkedvelőktől.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.