Bodolai Mónika öt éve jógázik, és három éve oktató képzésben tanulja a B.K.S. Iyengar yogacharia után Iyengar jógának is nevezett metódust, mely alapján egy éve maga is tart jógaórákat kezdőknek, melyekre még lehet jelentkezni.
Ez az a jógastílus, melybe az első óra után beleszeretett: alapos, mindenre odafigyelő tanulási rendszer. Ezen jóga jellemzői a precizitás, a gyakorlatok pontos sorrendje és a pozíciók (ászanák) pontos kitartása.
A jóga szanszkritül utat jelent, az utazás során kívülről befelé indulunk, a durvától a finom felé, a testitől a szellemig. A kitartó és rendszeres gyakorlás látványos eredményeket hoz, először fizikai szinten: nem fáj annyira a hát, a térd, a váll – szélesednek a határok, jobban, hosszabban, tudja a gyakorló elvégezni az ászanákat. Ahogyan a fizikai korlátok egyre lazulnak, annál inkább elcsendesedik a tudat, erősödik az érzékelés, majd frissebben szárnyal a szellem.
Az ászanákban eltöltött hosszabb idő arra készteti az intelligenciát és a tudatot, hogy kifejlessze a türelmet, a kitartást és a tűrőképességet. Ezek a képességek fontosak a mai világban, s ezért szívesen adja át képességeit az erre nyitottaknak.

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek