Úgy lehet egy akciófilmet jó borongóssá és sötét hangulatúvá varázsolni, ha némi vallásos elemet viszünk bele: kereszt, korbács, emberi áldozat és egyebek, az viszont ritkán jut eszébe egy rendezőnek, hogy angyalokból csináljon rosszfiút.
Vannak a reneszánsz festmények légies, androgűn angyalai, a pufók viktoriánus szárnyas gyerkőcök, és azok a hardcore utcai harcosok, akiket az úr az emberiség kiirtására küld a Légióban. Az csak homályosan fogalmazódik meg a korábban trükkmesterként dolgozó Scott Stewart filmjében, hogy miért is orrolt meg a jóisten, akiről eddig azt hittük, ha hittük, hogy jó és megbocsátó – talán sok spamet kapott –, de tény, hogy szabadjára engedte a legyőzhetetlen angyalsereget.
Akad azonban egy renegát arkangyal, Mihály/Micheal (a mindig remek Paul Bettany kigyúrva), aki lát még fantáziát bennünk, és kinek földre érkezése erősen emlékeztet Arnold Schwarzenegger egyik kevéssé ismert korai munkájára, a Terminátorra, a többi pedig számos B kategóriás filmre. Adott egy étkezde a sivatag közepén, egy sor beáldozható mellékszereplő – olyan szebb napokat látott színészek előadásában, mint Dennis Quaid –, az emlegetett Mihály, és egy várandós pincérlány, aki pocakjában hordozza a szebb jövő ígéretét.
Minden adott egy jó lövöldözős-robbantós kaszaboláshoz, de furcsa mód a legyőzhetetlen angyalok, ahelyett, hogy az egészet secpec lenyomnák, sokáig csak agymosott embereket küldenek a kis társaság ellen, a zombifilmek meghitt hangulatát idézve meg. Nem vagyunk mi az egyszerű akciófilmek ellen, de akkor szóljanak nagyobbat!

Legion
amerikai fantasy, 100 perc, 2010
Egy sivatagi kajáldában dőlhet el a világ sorsa, miután a Mindenható csalódott az emberiségben, és delegálta angyalait, hogy megküldjék az Apokalipszist.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. március 18.
Bemutató: 2010. március 18.
Műsoron a TV-ben

2012.05.28., hétfő, 23:00
Linkek
3 komment|Szólj hozzá!
FEKETE KALOSZT RENDESEN NEMTOD FELTÖTENÍ'PEREGVELEHETMEGNÉZNÍ N ÉZÉLMÁR BELLE ELSŐNENEK AMÍKOR FELTÖTÖD JO MAJD RÁDÖBESZ TEÍS
ROMEO2
|
2010-04-04 23:40:37
Hát, én nagyon csalódtam ebben a filmben..Reméltem, hogy legalább effektek lesznek benne, de egy nagy nulla..Se a történetből nem hoztak ki jót, sem maga a látványvilág nem jó, hogy lgalább az elvihetné hátán a cselekményt..Tele van hibákkal, és bárgyu, buta, idióta zombianygyalokkal..:S ezért kár volt leforgatni:S
Eldrah
|
2010-03-18 08:24:23
Ez egy nagyon nagyon nagyon
nagyon buta film.
nagyon buta film.
+mondó
|
2010-03-18 03:05:19
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek