Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Tíz éves a Zöld Sárkány
|
Miskolc, Széchenyi 19. (Weidlich-udvar)
Miskolc
Belépek az ajtón és egy másik világba kerülök. A szélcsenő hangja sokáig visszhangzik a fülemben, magamba szívom a sokféle tea semmihez sem hasonlítható illatát.
Lassan tölt el a nyugalom, ahogy a hátam mögött hagyom a rohanó város zaját, a hideg, esős novembert. A kellemes, meleg fények, fa bútorok között feloldódik a feszültség, előttem kecses, keleti motívumokkal díszített kannában gőzölög a forró ital.
 
A tea: szertartás, érdemes megadni a módját, kiélvezni az ízek harmóniáját. A Zöld Sárkányban a hagyományos indiai, kínai származású teák mellett a japán, dél-amerikai különlegességek éppúgy megtalálhatóak, mint az európai ízlés által alakított ízesített, vagy gyógynövényekből készült teák, tetszés szerint üresen, mézzel, barna vagy fehér cukorral ízesítve. Sőt, haza is lehet őket vinni, hiszen az idén tíz éves Zöld Sárkány teakereskedés is egyben. Persze az igazi élmény: leülni ott, a Weidlich-udvarban, kívül az időn, téren, gondokon, s meginni egy-két csészével a csodás nedűből. 
 
Zöld sárkány Teaház 
Miskolc, Széchenyi 19. (Weidlich-udvar) 
Nyitva tartás : H-P: 10-21h; Szo:12-22h 
Tel.: 06 46/428-134 
 
 
Rrrr
2009.11.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.